We’ve updated our Terms of Use to reflect our new entity name and address. You can review the changes here.
We’ve updated our Terms of Use. You can review the changes here.

Hasonlatok

by Szabó Balázs Bandája

/
1.
Nézd én a fájdalmak kertjéből jöttem könnyes folyókon hullató ligeteken és zokogástól rengő réteken át a fájdalmak kertjéből jöttem ahol sirást hozott a szél a nap az eső a köd a hold a hó az ég az ég az ég is! És kelőhajnali színeken is sírtam ha épen egy érett alma esett le csengve fáradtan az ágról vagy egy madárnak röpülő íve a föld felé hajolt és eltünt valahol a ringó zöld mögött. Csak jöttem némán könnyes folyókon hullató ligeteken és zokogástól rengő réteken is némán keresztül csak a sírásom csorgott szűz arcomon mely már halovány mint a hajnali holt hold mely szégyen a hajnali hajnali égen.
2.
Mivégre 04:38
Felnőtt vagy, - szólok undorodva néha, és nem segíthetsz rajta, lásd be végre. Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor, csak ülj a földre és beszélj az égre. Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína. A szék lábától, nézd csak! balra Kína és jobbra lóherés, örök vadászmezők. Ó, hol vagy régi, indiáni gőg? Nem érdekel már, honnan fú a szél? - Az ember egyre vénül, verset ír, tanít... "Csak ülj a földre és beszélj az égre." S nem ül le. S nem beszél. Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.
3.
Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít. Nézd a világ apró rebbenéseit. Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog, vihogva varrnak felhőskörmü lányok. Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló. Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló. A sarkon túl egy illatszerárus árul, a hitvesét is ismerem szagárul. Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást, csak elfeledték. Akár a gyökvonást. Feledni tudnak jól. A tegnapi halott szíveikben mára szépen megfagyott. Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél. Költőt is feledtek. Ismerem. Még él. Még kávéházba jár. Látom hébe-korba, sötét ruhája, válla csupa korpa. Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán, mint vén levelét a vetkező platán? Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít. Nézd a világ apró rebbenéseit.
4.
Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
5.
Tócsába lép a szél füttyent és tovafut, hirtelen megfordul s becsapja a kaput. A tócsa laposan pislant s a lusta fák madaras szájukat hirtelen kinyitják. Összevissza zaj lesz, még a lomb is mormog, épülnek a porban porból kicsi tornyok. Megáll az úton a mókusbarna barát és fölötte barnán, egy mókus pattan át. Aztán figyelmesen mi mozdult: megmered, a táj nagy kalapként hordozza az eget. Mire újra mozdul, csaknem minden nyugodt, bokorba bútt a szél s aludni készül ott. Nevetni kész a rét, mosolygós és kövér, gyöngén ring ahonnan asszonyom jődögél. Meglát, szalad felém a fű közt és a nap szétfutó hajába arany csíkot harap. Körben egyre tisztul és folyton csöndesül, az elkergetett fény mindenre visszaül és mi nagy kalapként hordozta az eget: fedetlen áll a táj s felhővel integet.
6.
Bájoló 06:03
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.
7.
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok fölött régóta már csak a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, - de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
8.
Kérdeztek volna magzat-koromban... Ó, tudtam, tudtam én! Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba! nem ringat és nem ápol, - ellenemre van! És mégis itt vagyok. fejem rég kemény s tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én. A vörheny és kanyaró vörös hullámai mind partra dobtak. Egyszer el akart nyelni, - aztán kiköpött a tó... S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő, a lucskos és rejtelmes gépezet hogy szolgál... ó miért? S a bimbózó virág- nem nyílik még ki húsomban a rák. Születtem. Itt vagyok. Felnőttem. S mire? Ígértek néked valamit? kérdeztem egyszer én magamban még süldőkoromban. S mindjárt feleltem is : Nem. Senki semmit nem ígért. S ha nem ígért, a senki tudja mért. Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy s lenn vár a gőzt lehelő iszap. A hallgatag növények szerelme emberibb. A madár tudja tán , hogy mi a szabadság mikor fölszáll a szél alá és ring az ég hullámain. A hegyek tudják hogy mi a méltóság, hajnalban, alkonyatkor is, a lomhán elheverő hegyek... Hegy lettem volna, vagy növény , madár... vigasztaló, pillangó gondolat, tűnő istenkedés. Ma már az alkotás is rám szakad. Kérdeztek engem? Számba vettek. Ó, a szám... a hűvös és közömbös! Nem érdeklem, nem gyűlöl, nem szeret, csak-megfojt. Nézd én vagyok. Nem egy , nem kettő, nem három és nem százhuszonhárom. Egyedül vagyok a világon. Én én vagyok. S te nem vagy te, s nem vagy ő sem. Gép vagy. Hiába sziszegsz. Én csináltalak. Én vagyok. Szétszedlek és te nem vagy, nem kapsz több olajat, túl nagyra nőttél. S szolgálni fogsz, hiába sziszegsz! Én én vagyok, én én vagyok, megőrülök, én én vagyok, én én... megcsúszom a végén! Én én vagyok magamnak, s neked én te vagyok. S te én vagyok magadnak, két külön hatalom. S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom. Ó, hadd leljem meg végre honomat! segíts vigasztaló, pillangó gondolat! Még csönd van, csönd, de már a vihar lehel, érett gyümölcsök inganak az ágakon. A lepkét könnyű szél sodorja, száll. Érik bennem , kering a halál. Ring a gyümölcs, lehull ha megérik. Füstölg a halál. Élni szeretnék. Lélek vagyok. Arkangyalok égi haragja ég bennem, riaszt a világ. Sűrű erdő kerít, porfelhőben a távoli nyáj. Porfelhőben a távoli nyáj. Porkoszorús katonák. Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg hát világ. Ringass emlékkel teli föld. Takarj be! védj, villámmal teli ég! Emelj fel emlék! Lélek vagyok. Élni szeretnék!
9.
Hasonlatok 06:07
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák, s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő, olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát, és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínü vagy, s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, -
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú, mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
10.
Vihar előtt 07:07
Az ormon üldögélsz s térdeden néked ért
ifjú asszony alszik, mögötted szakállas
haditettek, vigyázz! kár lenne éltedért s kár világodért, mit enmagad kapartál
tíz kemény körömmel életed köré, míg
körötted körbe-körbe lengett a halál és íme újra leng! s lepotyognak a kert
fészkei rémülten a fák tetejéről
s minden összetörik! figyeld az eget, mert villámlás rengeti már s cibálja a szép
kisdedek ágyát s mint ők oly vékonyan és
sírva sirdogál most az alvó férfinép; hogy álmára fú a szél, forog; dörmög és
fölriad! s bámul rád, ki ébren üldögélsz
míg szálldos körötted körbe röpke dörgés, mert takaros csata készül itt, a cifra
szél beszél felőle fennen és a felleg;
jó lesz szerelmed terítni asszonyodra.
11.
Fölébredt a fiatal szél s füttyent
s markolászva végigfut a parton,
hírét hozza, hogy keleten már
feketülő vízben mosakodnak fák;
hosszú lábakkal a hold jön fölfele lassan,
csomót köt a tájra, s - este van.

about

Szabó Balázs Bandája: Hasonlatok
Radnóti Miklós megzenésített versei

Zene: Szabó Balázs
Szöveg: Radnóti Miklós

Zenekar:
Acsády Soma - basszusgitár
Ferencz László - dob
Harangozó Sebestyén - gitár
Ölveti Mátyás - cselló, ének
Szabó Balázs - ének, hegedű, gitár

Közreműködik:
Ludmány Dénes - brácsa
Mező Péter - hegedű
Veér Csongor - hegedű

Hangkeverés és mastering: Dorozsmai Gergely
Borítóterv: Illés Hajnalka

Zenei rendező-producer: Szabó Balázs

A koncertfelvétel a Kiscelli Múzeumban készült.
Kiadó: Szabó Balázs | SZBB Produkció 2018

Kapcsolat: info@szabobalazsbandaja.hu

www.szabobalazsbandaja.hu

credits

released October 31, 2018

license

all rights reserved

tags

about

Szabó Balázs Bandája Budapest, Hungary

„Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a szív…”

contact / help

Contact Szabó Balázs Bandája

Streaming and
Download help

Redeem code

Report this album or account

If you like Szabó Balázs Bandája, you may also like: