Get all 12 Szabó Balázs Bandája releases available on Bandcamp and save 10%.
Includes unlimited streaming via the free Bandcamp app, plus high-quality downloads of Naphajó, X, Hasonlatok, Rajtad felejtett szavaim, Fércelt álom (EP), Újracsalogató Megcsalogató, Élet elvitelre, Marasztaló (2013), and 4 more.
1. |
Variáció szomorúságra
06:40
|
|
||
Nézd én a fájdalmak kertjéből jöttem
könnyes folyókon hullató ligeteken
és zokogástól rengő réteken át
a fájdalmak kertjéből jöttem
ahol sirást hozott
a szél a nap az eső
a köd a hold a hó
az ég az ég az ég is!
És kelőhajnali színeken is sírtam
ha épen egy érett alma
esett le csengve fáradtan az ágról
vagy egy madárnak röpülő íve
a föld felé hajolt és eltünt
valahol a ringó zöld mögött.
Csak jöttem némán könnyes folyókon
hullató ligeteken és zokogástól rengő
réteken is némán keresztül csak a
sírásom csorgott szűz arcomon
mely már halovány mint a
hajnali holt hold mely
szégyen a hajnali hajnali égen.
|
||||
2. |
Mivégre
04:38
|
|
||
Felnőtt vagy, - szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak! balra Kína
és jobbra lóherés, örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
Nem érdekel már, honnan fú a szél? -
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
"Csak ülj a földre és beszélj az égre."
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.
|
||||
3. |
Eső esik. Fölszárad...
04:22
|
|
||
Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.
Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.
A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.
Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.
Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.
Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.
Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.
Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?
Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
|
||||
4. |
Két karodban
04:39
|
|
||
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
|
||||
5. |
Változó táj
06:29
|
|
||
Tócsába lép a szél
füttyent és tovafut,
hirtelen megfordul
s becsapja a kaput.
A tócsa laposan
pislant s a lusta fák
madaras szájukat
hirtelen kinyitják.
Összevissza zaj lesz,
még a lomb is mormog,
épülnek a porban
porból kicsi tornyok.
Megáll az úton a
mókusbarna barát
és fölötte barnán,
egy mókus pattan át.
Aztán figyelmesen
mi mozdult: megmered,
a táj nagy kalapként
hordozza az eget.
Mire újra mozdul,
csaknem minden nyugodt,
bokorba bútt a szél
s aludni készül ott.
Nevetni kész a rét,
mosolygós és kövér,
gyöngén ring ahonnan
asszonyom jődögél.
Meglát, szalad felém
a fű közt és a nap
szétfutó hajába
arany csíkot harap.
Körben egyre tisztul
és folyton csöndesül,
az elkergetett fény
mindenre visszaül
és mi nagy kalapként
hordozta az eget:
fedetlen áll a táj
s felhővel integet.
|
||||
6. |
Bájoló
06:03
|
|
||
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.
|
||||
7. |
Erőltetett menet
04:01
|
|
||
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
|
||||
8. |
|
|||
Kérdeztek volna magzat-koromban... Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba! nem ringat és nem ápol, -
ellenemre van!
És mégis itt vagyok. fejem rég kemény
s tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én.
A vörheny és kanyaró
vörös hullámai mind partra dobtak. Egyszer el akart nyelni, -
aztán kiköpött a tó...
S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál... ó miért? S a bimbózó virág- nem nyílik még ki húsomban a rák.
Születtem. Itt vagyok. Felnőttem. S mire?
Ígértek néked valamit? kérdeztem egyszer én magamban még süldőkoromban. S mindjárt feleltem is :
Nem. Senki semmit nem ígért.
S ha nem ígért, a senki tudja mért.
Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy
s lenn vár a gőzt lehelő iszap.
A hallgatag növények szerelme emberibb.
A madár tudja tán , hogy mi a szabadság mikor fölszáll a szél alá
és ring az ég hullámain.
A hegyek tudják hogy mi a méltóság, hajnalban, alkonyatkor is,
a lomhán elheverő hegyek...
Hegy lettem volna, vagy növény , madár... vigasztaló, pillangó gondolat,
tűnő istenkedés. Ma már
az alkotás is rám szakad.
Kérdeztek engem? Számba vettek.
Ó, a szám... a hűvös és közömbös!
Nem érdeklem, nem gyűlöl, nem szeret, csak-megfojt.
Nézd én vagyok. Nem egy , nem kettő, nem három és nem százhuszonhárom. Egyedül vagyok a világon.
Én én vagyok.
S te nem vagy te, s nem vagy ő sem.
Gép vagy. Hiába sziszegsz. Én csináltalak.
Én vagyok. Szétszedlek és te nem vagy, nem kapsz több olajat, túl nagyra nőttél. S szolgálni fogsz, hiába sziszegsz!
Én én vagyok, én én vagyok, megőrülök, én én vagyok, én én... megcsúszom a végén!
Én én vagyok magamnak, s neked én te vagyok.
S te én vagyok magadnak, két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom.
Ó, hadd leljem meg végre honomat! segíts vigasztaló, pillangó gondolat!
Még csönd van, csönd, de már a vihar lehel, érett gyümölcsök inganak az ágakon.
A lepkét könnyű szél sodorja, száll.
Érik bennem , kering a halál.
Ring a gyümölcs, lehull ha megérik. Füstölg a halál. Élni szeretnék.
Lélek vagyok. Arkangyalok égi haragja ég bennem, riaszt a világ.
Sűrű erdő kerít, porfelhőben a távoli nyáj. Porfelhőben a távoli nyáj. Porkoszorús katonák. Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg hát világ.
Ringass emlékkel teli föld.
Takarj be! védj, villámmal teli ég! Emelj fel emlék!
Lélek vagyok. Élni szeretnék!
|
||||
9. |
Hasonlatok
06:07
|
|
||
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínü vagy,
s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, -
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú,
mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
|
||||
10. |
Vihar előtt
07:07
|
|
||
Az ormon üldögélsz s térdeden néked ért
ifjú asszony alszik, mögötted szakállas
haditettek, vigyázz! kár lenne éltedért
s kár világodért, mit enmagad kapartál
tíz kemény körömmel életed köré, míg
körötted körbe-körbe lengett a halál
és íme újra leng! s lepotyognak a kert
fészkei rémülten a fák tetejéről
s minden összetörik! figyeld az eget, mert
villámlás rengeti már s cibálja a szép
kisdedek ágyát s mint ők oly vékonyan és
sírva sirdogál most az alvó férfinép;
hogy álmára fú a szél, forog; dörmög és
fölriad! s bámul rád, ki ébren üldögélsz
míg szálldos körötted körbe röpke dörgés,
mert takaros csata készül itt, a cifra
szél beszél felőle fennen és a felleg;
jó lesz szerelmed terítni asszonyodra.
|
||||
11. |
Esti búcsúzkodó
02:38
|
|
||
Fölébredt a fiatal szél s füttyent
s markolászva végigfut a parton,
hírét hozza, hogy keleten már
feketülő vízben mosakodnak fák;
hosszú lábakkal a hold jön fölfele lassan,
csomót köt a tájra, s - este van.
|
Szabó Balázs Bandája Budapest, Hungary
„Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a szív…”
Streaming and Download help
If you like Szabó Balázs Bandája, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp