Az ember itt (Átjárók dupla album)

by Szabó Balázs Bandája

/
1.
2.
04:29
3.
4.
05:21
5.
6.
03:19
7.
8.
9.

about

A Pilinszky János kilenc versét feldolgozó Ember itt című lemez a 2011-es Átjárók dupla album második része.

credits

released May 5, 2011

Szöveg: Pilinszky János
Zene: Szabó Balázs

tags

license

all rights reserved

about

Szabó Balázs Bandája Budapest, Hungary

„Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a funky, a vér, a szív…”

contact / help

Contact Szabó Balázs Bandája

Streaming and
Download help

Redeem code

Track Name: Vers a halotthoz
Pilinszky János: Vers a halotthoz

A perc a percnek tükre csak
és tartalmuk csakis te vagy,
magadra hagyva meztelen, -
lehullt a nyugtalan lepel:
a megmásító mozdulat.

Itt vállalnod kell önmagad,
itt nem lóbálhat rongyokat
örök valód fölött a szél.
Maradsz örökre kőkemény
s lezárt, akár a kárhozat.
Track Name: Anyám
Pilinszky János: Anyám

Az életed kihült üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.

Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: - rossz ez itt!

A fák s a tó, az esti tó, -
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, - e jelre meghasad.
Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.

Te máshol élsz!
Csodára kész tenálad minden pillanat!
Track Name: A széken és az ágyon
Pilinszky János: A széken és az ágyon

Nincs többé szó, nincsenek lények,
aggasztanak a szavak és a lények.
Lények nélkül és szavak nélkül
tisztább a félelem.

Ez meg olyan, mint egy szoba,
köd van benne, meg tán egy ágy.
Az ágyon én fekszem talán.
Széken ülök. Üres az ágy.
Track Name: Ne félj
Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.
Track Name: Mégis nehéz
Pilinszky János: Mégis nehéz

Anya, anya
ebben a sivatagban,
mért hagytál itt, ebben a sivatagban?

Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen,
és mindent mégis oly kiváncsian
szemlélgetek?
Tudod, hogy hány kisértés,
a semmi és üresség késdobáló
hány és hány pokla leskel itt reám?

Persze, a ruhák fodrát leeresztik,
a kelme megfakúl, s a fű
beteríti az utakat.

Persze, persze, a feledés, az elmulás -
de hol is hagytam abba? -
mégis élek,
mégis nehéz, anya, mégis nehéz.
Track Name: Könyörgés
Pilinszky János: Könyörgés

Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.

Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.

Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.

Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress.
Track Name: Őszi vázlat
Pilinszky János: Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
Track Name: Locskos utcák
Pilinszky János: Locskos utcák

Locskos utcák, sötét házak, nagy magány
Valaki áll elhagyottan késő éjfél után.
A kapu hol zörget, setét-fekete,
Valaki zörget, kopog – lehet-e?
És lassan nyikorogva fordul a zár.
Odabenn talán békés haza vár, –
talán pattogó tűz, meleg szeretet?
Lehet ...... lehet.
Mit zavarnak itten késő éjszaka?
– Oh … talán két pénzért akadna egy szoba –
Hm.... két pénz?, itt a lépcső jöjjön na.... na....
Egyedül maradt ő és a nagy szoba.
– A mécsfényben fekszik a sarokban – ott,
A szeme nagy kék, a haja szőke, kopott,
Durva pokróc van rádobva csak.
Egy koldusnőnek meghalni – így is szabad.
Bűn, megalázás, szeretet mind oda.
Csak hárman vannak, mécs – ő – és a szoba.
Oh ma délelőtt az áldott napsugár
Mily forrón ömlött végig a haján.
Ő padon ült, megette sok sok víg gyerek
És akkor tudta mily fáradt, mily beteg.
Megette mentek nevető emberek
Így lezülni egy nőnek hogyan lehet?
De most – most már – mind, mindez oda-oda,
Most hárman vannak – mécs – ő – és az idegen szoba.
A szenvedés kimosta a két nagy szemet,
Keze az imára rég elernyedett
És így csak néz, nézi a szoba ajtaját,
A mécsnek fénye simogatja az elkopott haját.
Odakünn zörgés, vad káromkodás,
Néki az ajtó kereszt fája
– A csendes feltámadás. –
Track Name: Mári néninek
Pilinszky János: Mári néninek

Jöttem esőben, sűrű sárban,
roppant hegyeknek árnyékában,
lassan szitáló őszi ködben,
s még meg se kérditek, miért jöttem?

Emlékezzél,
meg kell, hogy ismerj engem,
egyszer, mikor nagy bánatod volt,
észrevétlen nyomodban mentem.