Kérdeztek volna magzat-koromban... Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba! nem ringat és nem ápol, -
ellenemre van!
És mégis itt vagyok. fejem rég kemény
s tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én.
A vörheny és kanyaró
vörös hullámai mind partra dobtak. Egyszer el akart nyelni, -
aztán kiköpött a tó...
S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál... ó miért? S a bimbózó virág- nem nyílik még ki húsomban a rák.
Születtem. Itt vagyok. Felnőttem. S mire?
Ígértek néked valamit? kérdeztem egyszer én magamban még süldőkoromban. S mindjárt feleltem is :
Nem. Senki semmit nem ígért.
S ha nem ígért, a senki tudja mért.
Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy
s lenn vár a gőzt lehelő iszap.
A hallgatag növények szerelme emberibb.
A madár tudja tán , hogy mi a szabadság mikor fölszáll a szél alá
és ring az ég hullámain.
A hegyek tudják hogy mi a méltóság, hajnalban, alkonyatkor is,
a lomhán elheverő hegyek...
Hegy lettem volna, vagy növény , madár... vigasztaló, pillangó gondolat,
tűnő istenkedés. Ma már
az alkotás is rám szakad.
Kérdeztek engem? Számba vettek.
Ó, a szám... a hűvös és közömbös!
Nem érdeklem, nem gyűlöl, nem szeret, csak-megfojt.
Nézd én vagyok. Nem egy , nem kettő, nem három és nem százhuszonhárom. Egyedül vagyok a világon.
Én én vagyok.
S te nem vagy te, s nem vagy ő sem.
Gép vagy. Hiába sziszegsz. Én csináltalak.
Én vagyok. Szétszedlek és te nem vagy, nem kapsz több olajat, túl nagyra nőttél. S szolgálni fogsz, hiába sziszegsz!
Én én vagyok, én én vagyok, megőrülök, én én vagyok, én én... megcsúszom a végén!
Én én vagyok magamnak, s neked én te vagyok.
S te én vagyok magadnak, két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom.
Ó, hadd leljem meg végre honomat! segíts vigasztaló, pillangó gondolat!
Még csönd van, csönd, de már a vihar lehel, érett gyümölcsök inganak az ágakon.
A lepkét könnyű szél sodorja, száll.
Érik bennem , kering a halál.
Ring a gyümölcs, lehull ha megérik. Füstölg a halál. Élni szeretnék.
Lélek vagyok. Arkangyalok égi haragja ég bennem, riaszt a világ.
Sűrű erdő kerít, porfelhőben a távoli nyáj. Porfelhőben a távoli nyáj. Porkoszorús katonák. Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg hát világ.
Ringass emlékkel teli föld.
Takarj be! védj, villámmal teli ég! Emelj fel emlék!
Lélek vagyok. Élni szeretnék!